Perkátán kicsit újjászülettem

Amint azt korábban jeleztem, interjút kértem a Budapesten élő, de immár évtizedes perkátai kötődését - és a felkérést is - örömmel vállaló újságíró-költőtől, Füzesi Istvántól, akinek Szavak mögötti táj című haikukötetét február 4-én ismerhette meg a könyvtárban megrendezett találkozón részt vett húsz helybeli érdeklődő.

- Úgy tudom, hogy ez az első kötete. Mikor és hogyan került kapcsolatba a haikuval? Milyen vers a haiku? Mi az eredete? Mitől modern haikuk az önéi?

- Amint a könyv előszavából is kiderül, tavaly, 67 évesen alighanem én voltam a legidősebb első kötetes költő Magyarországon. Kamaszkoromtól kezdve, mint legtöbbünk, lelkesen gyártottam a verseket - a haikuról akkor még fogalmam sem volt -, néhány közülük meg is jelent itt-ott, de éreztem, sőt tudtam, hogy a formaérzéken és a viszonylag nagy szókincsen kívül nincs meg bennem a valódi költői erő. (Ezt persze nem mindenki hajlandó belátni...) Így hát jobbára a magam örömére írogattam, inkább csak játszva a szavakban rejlő sokféle lehetőséggel. Már jócskán túl a hatvanon ismertem meg a 13. században kínai közvetítéssel Japánba átkerült és ott meggyökeresedett haikut, és valahogy azonnal erős vonzalmat éreztem a háromsoros, 5-7-5 szótagból álló minivers iránt. Ennek ősi változata afféle „előhívó”: felmutat egy természeti képet, olvasója pedig hozzáteszi a saját lelkében élő élményt-hangulatot erről a képről. Ami a kötet alcímét adó modern haiku kifejezést illeti, ezzel igyekeztem tájékoztatni reménybeli olvasóimat, hogy a forma kivételével sok tekintetben eltérek a haikuírás hagyományaitól, hiszen a ma embere aligha tudná beleérezni magát a sok évszázaddal ezelőtti - ráadásul a miénktől merőben különböző - kultúra, gondolkodás, érzelmek stb. világába. Így hát minden életmozzanatot témának tekintek, s noha tisztelem annyira a klasszikus alapkövetelményt, hogy sokat és gyakran írjak természeti képekről, az évszakok szépségeiről, hangulatáról, semmit nem zárok el a szemlélődésem és a lelki szemeim elől.

- Nagyon megfogtak a kötet illusztrációi, a versek hangulatát, mondandóját remekül visszaadó szépséges akvarellek és tusrajzok. Megtudhatnánk valamit alkotójukról? Hogyan találtak egymásra Benyó Gabriellával, és hogyan működött az alkotói kapcsolat?

- A Kunszentmártonban élő fiatal rajztanár sógornője szerkesztőségbeli kollégám, és ő ajánlotta figyelmembe Gabit. Kértem tőle néhány rajzot - ekkor és mindvégig e-mailen keresztül küldtük egymásnak azt, ami nálam, illetve nála megszületett -, és rögtön tudtam, tökéletes partner, egyenrangú alkotótárs lesz. Szinte mindegyik rajz, amelyet a kötetbe szánt haikukhoz készített, elsőre telitalálatnak bizonyult; egy régi sportbarátom a könyv megjelenése után ironikusan évődve azt mondta: Öregem, egészen ügyes versikéket írtál ezekhez a remek rajzokhoz... Amikor, a tavalyi könyvheti dedikáláson a Vörösmarty téren, végre személyesen megismertem Gabit, érthetővé vált művészi azonosulása a haikuimmal - ugyanazzal a lelki érzékenységgel szemléli maga körül a világot, mint jómagam.

- A mai kor csöppet sem kedvez a költészetnek, s ahogy tudom, a kiadók nemigen kísérleteznek ismeretlen költők megjelentetésével. Hogyan talált rá a Kelly kiadóra?

- A tulajdonossal, Kelly Istvánnal évek óta munkakapcsolatban álltam és állok, számos kiadványuk szövegét gondoztam, és elégedettségét azzal igyekezett kifejezni, hogy felajánlotta: ha írok egy könyvet, kiadja. Addigra már körülbelül 150 haikum gyűlt egybe, s kaptam a lehetőségen...

- Ezek a kis versek első „blikkre”, a végső formában születnek meg?

- Előfordul ez is, de azért többnyire csiszolgatom-farigcsálom őket, keresve a legkifejezőbb szavakat, mígnem úgy érzem, az van bennük, amit el akarok mondani.

- Perkátán is írt már haikut?

- Hogyne, például a kötet évszakokról és a kerti élményekről szóló versikéi jórészt az itt töltött hétvégeken, illetve a hosszabb itt-tartózkodásunk ideje alatt keletkeztek. Nem véletlenül: Perkátán kicsit újjászülettem, elmondhatatlanul jól érezzük magunkat, a falusi létforma elbűvöl, ráadásul számos jó ismerősre, barátra is szert tettünk a helybeliek között.

- Az itteni hölgyek biztosan kíváncsiak arra is, honnan az ismeretsége a kötet hátoldalán szép, dicsérő gondolatokat megfogalmazó népszerű színész-költővel, Lukács Sándorral, aki a kötet bemutatóján, az ünnepi könyvhéten és a Hír Tv Paletta című magazinjában is felolvasott jó néhány haikut.

- Újságíróként nemegyszer készítettem vele interjút, van már talán 15 éve is, hogy először. Ugyanazt mondhatom róla, amit Benyó Gabiról megfogalmaztam: mindketten hasonló módon érzünk-gondolkodunk a világról, így aztán később barátivá nemesedett a kapcsolatunk.

- Köszönöm az interjút! Remélem, a következő kötetben is sok perkátai ihletésű haikuval találkozhatnak az olvasók...

Vigh György

Képek Füzesi István újságíróról-költőről

A munkahelyen



Eszmecsere dedikálás közben



Benyó Gabival, a kötet illusztrátorával



Csongrádi Kata színművésznővel



Lukács Sándor színművésszel