A kos

A kos olyan okos, hogy az a rengeteg okosság már nem fér el csavaros szarvakkal ékeskedő fejében, ezért még mielőtt szétfeszítené, adnia kell belőle másoknak is.

Igen! Tanít a mi okosunk. Rendre továbbadja hatalmas(nak nem mindig mondható) tudományát mindenféle szerzetnek, akik fajtájuktól, koruktól, és pillanatnyi hangulatuktól függően érdeklődve, közömbösen, vagy beletörődő megadással fogadják az okító intelmeket. Mivel a mi okosunk mindenkinél jobban tudja kinek, mikor mit kell cselekednie, azt gőzerővel sulykolja is tanítványaiba.

- Tud-ni kell! Punktum! - szokott rápirítani a nehézkesebb felfogású tanulókra.

Mert, milyen kalamajka kerekedne, ha az elefánt, az oroszlán, a kenguru, és az óriáskígyó épp egyszerre érkeznének a kereszteződésbe anélkül, hogy tudnák, kinek milyen szabály szerint kell elsőbbséget adni? És egyszerre elindulna mind. Még belegondolni is rettenetes, mekkorára dagadna a káosz? Melyikükből szorítaná ki a szuszt az anakonda, melyik lenne cafatokká marcangolva, vagy éppen péppé tiporva. A szerencsésebbje esetleg megúszhatná némi kékes-lilás átszíneződéssel.

És mekkora csődület kerekedne egyszeriben? Fülsiketítően kárognának a varjak, felhőkben rajzanának a vért szomjazó szúnyogok, ólálkodnának a szarkák, köröznének a dögkeselyűk, hogy a hiénákról már ne is szóljunk.

Ott tartottunk, hogy okoskos mindent megtanít, s ha már kellően alapokosodtak növendékei, egy szép napon beülhetnek puccos kis sárga autójába, és nyomhatják a pedálokat, ahogy azt kell a mélyvízben, akarom mondani a forgalomban.

Igen ám! Csakhogy néha valóra válik minden okosok rémálma; a tanoncnak bíz' nem úgy megy a gyakorlás, mint kéne. Képtelen elindulni, majd padlógázzal kilő, hogy a kereszteződés közepén lefulladjon épp a bivaly és az orrszarvú előtt; szemből a medve kanyarodna, jobbról farkas komáék vicsorítanak, balról pedig heringekkel teli buszok okádják a sűrű füstöt. Szóval, borzalom egyik-másik gyakornok! Pedig neki is meg kell tanítani! Mindent. Olyankor a temérdek tudás, amit lehetetlenség átadni, Okosnak a szarvába szokott tolulni, következésképpen leküzdhetetlen öklelhetnékje támad.

Történt pedig, hogy ideje közeledtével Őzike pocakjában a kis gida hirtelen oly hévvel kezdett helyezkedni, hogy muszáj volt teendőit félbehagyni, és sietősre venni a hazautat. Száguldott is egészen az első lámpáig, ahol okos T betűsében épp egy lajhár barátkozgatott az indulás gondolatával.

A harmadik lámpaváltásnál Őzike nem bírta tovább, bizony megnyomta azt a fránya dudát.

Bár ne tette volna! Eszébe se jutott volna! Sőt, ott se lett volna, de még a környéken se, mert ami azután történt, azt még gidácska is emlegeti, ha világra jön. Okos patájának középső ujjával megmutatta, merre is vannak a felhők.

Őzike elméjére ekkor jótékony tompultságot hordozó köd ereszkedett. Ha te úgy, én is úgy! - gondolta, és először az egyik, majd erősítésképp a másik patácskájával is megismételte az iménti üzenetet, tudatta, azt bizony ő is tudja.

Okos abban a pillanatban feledte, most éppen ki az ő tanítványa, kiszállt, és amíg a lámpa négyszer is váltott, bősz pótoktatásban ecsetelte Őzikének a szabályok maradéktalan betartásának, a türelemnek, a toleranciának, és a kultúrált viselkedésnek a fontosságát.

Azóta a környékbeli verebek valami megmagyarázhatatlan átalakulásról csiripelnek. Határozottan állítják: amikor ült, még biztosan kos volt, ám miközben kikecmergett az autóból, hatalmas tulok lett.

Perkáta, 2014. március 4.

Szabó Terézia

Fotó: a szerző archívumából