Néhány gondolat a hétvégi futásról...

Vasárnap számolt be a Perkáta Online arról, hogy Rauf Bea hegymászó egy másik oldaláról mutatkozott be, körbefutotta a Velencei-tavat. Ezt követően kerestem meg, hogy ossza meg a kedves Olvasókkal, miként álmodta meg indulását, hogyan látta belülről futását. A következőket mondta el tegnap este:

„A facebookon láttam meg, hogy a Velencei-tó kerülő futás lesz. Rögtön regisztráltam, mivel már régóta kacérkodtam azzal a gondolattal, hogy a félmaratonok után nagyobb távot kéne futni. Október 18-án, vasárnap reggel könnyű reggeli elfogyasztását követően indultunk el Agárdra a párommal. Itt volt a rajt-cél központ. Odaérkezésünkkor döbbenten láttuk , hogy milyen hosszú sor áll a rajtszám átvételénél. Fél óra után már kellőképpen átfáztam, hiszen a futáshoz voltam öltözve. Eredetileg 10 órakor lett volna rajt, de a nagy érdeklődés csúszáshoz vezetett, emiatt nem indították el időben a versenyt. Nem volt közös visszaszámlálós rajt, mindenki akkor indult, amikor megkapta a rajtszámát. Kerékpáros és futótalálkozó révén, nagyon sok bringás is részt vett az eseményen. Ez egy nagyon alacsony költségvetésű rendezvény volt - sok-sok támogatóval. Csak 200 Ft volt a nevezési díj. Ezért az összegért 10 km-ként volt frissítés: víz és izotóniás ital, továbbá a rajtszám és a befutóérem. Bekapcsoltam a zenét a fülemre (a monotónia elűzése végett), gyors puszi Tibinek és már indultam is. Az idő tökéletes volt, se hideg, se meleg! Sikerült úgy felöltöznöm, hogy két kilométer után pontosan jó volt a hőháztartásom. Velence irányába indultunk, szép környezetben, a Vizi-vár után már el is értem az első frissítőpontot. Az izotóniás ital megtette hatását, úgy éreztem nagyon jól haladok. A Pákozd-Sukorói Arborétumhoz jó kis kaptatón kellett felfutni, de utána már lejtett az út. Szép erdei környezetben haladtam tovább. Sukoróra beérve egy utcai kútnál ittam pár kortyot, mert akkor már ideje lett volna a második frissítőpontnak. Futás tovább, majd az egyik parkolóban ott várt Tibi. Ettem egy falat müzlit, majd ittam egy korty vizet és már folytattam is az utam. Persze, ha tudtam volna , hogy a 2 km-rel későbbi frissítőhelynél nem lesz már semmi, akkor viszem magammal a vizet. Futás közben beszélgetés-nevetgélés más futókkal, találkozások eddig csak a futóközösségekben látott társakkal... ...a lélekre ezek nagyon jól tudnak hatni. 26 km-nél éreztem, hogy fogy az erőm, itt lépett be a kitartás. Folyamatosan csak valami gyümölcsre tudtam gondolni, banán, körte, alma... ...kezdtem felélni az ásványi anyag raktáraimat. 27 km-nél jöttek a kisebb görcsök a lábamban, vádli, hátsócomb. Itt belegyalogoltam kb. 50 métert egy telefon hívás miatt, majd a 28. km-nél szintúgy, némi nyújtással egybekötve. Ezután már láttam a célt, és boldog voltam, hogy a végén küszködve is, de megcsináltam. Egyetlen percig sem gondoltam arra, hogy feladom. Nagyon eléheztem ezt a futást, de ebből is lehet tanulni. Célfotó, nyakamba akasztották az érmet, majd nyújtás, boldogság, kimerültség, fázás, átöltözés, büszkeség, okulás, hazautazás. Otthon ALMA, ALMA,vitaminok, VÍÍÍÍÍZ, forrófürdő. Nagyon-nagyon jól éreztem magam!”

Megköszönve beszámolóját, feltettem még egy kérdést Beának, miután párja, Tibi elszólta magát:

„Most elkezdtem a felkészülést egy még nagyobb álom megvalósítására. Kilométerben értem.”

Miről van szó? - szegeztem neki a kérdést.

„Na, jó, elárulom... ...2016. októberében rendezik meg a fővárosban a SPAR Maratont. Erre a megmérettetésre készülök mostantól... ...természetesen a hegymászások sem maradnak el.”

Remélem, Bea minden álma megvalósul! Csak azt tudom kívánni neki: úgy legyen!

Perkáta, 2015. október 21.

Vigh György (HCJD & HLSZ)

További képek...

Szerkesztőségünk ezúton is hálás köszönetét fejezi ki Rauf Tibinek, hogy rendelkezésünkre bocsátotta az általa készített képeket.