A végzet hatalmáról

Könyvajánló
Popper Péter: Belső utakon (RELAXA Kiadó 1991)

Nehéz meghatározni e könyv műfaját, hisz sem kizárólag ismeretterjesztő, sem csak szórakoztató, mindkettőből optimális mennyiséget kapunk Általánosan elmondható, hogy a szerző munkái éppoly élvezhetők, mint amilyen veretes tanulságokat hordoznak. Popper tanár úr szüntelenül a lélek mélységeit kutatta, de nem hagyta magát műfaji korlátok közé szorítani. Ő maga így vallott: „... vannak a léleknek olyan dolgai, amiket jobban, mélyebben és érthetőbben el tudok mondani... novellában, esszében, mint a pszichológia tudományának absztrakt nyelvén.”
Kivételesen mellőzőm a kötet átfogó bemutatását, hisz írójának neve garantálta a könyv egészének magas színvonalát. Rendhagyó ajánlatomban a címben szereplő témát emelem ki, s boncolgatom; ez a második részben olvasható. Fejezetcíme: Az önmagába térő ösvény. Általa igyekszem kedvet ébreszteni az olvasásához.

Lássuk tehát a könyvben szereplő példázatok egyikét!
Az agrai maharadzsa kertésze egy hajnalon rémülten ébreszti az urát.
- Add, kérlek leggyorsabb lovadat, menekülnöm kell!
- Mi történt?
Kertedben munkálkodtam éppen, amikor találkoztam a Halállal, aki felemelt karokkal megfenyegetett engem. Hadd induljak máris! Estére Delhibe érhetek, ott elrejtőzöm a rengeteg ember között, hogy ne lelhessen rám.
- Jó - mondja a maharadzsa - indulj!
A nap folyamán a maharadzsa is sétálgat a kertjében, és ő is találkozik a Halállal. Megszólítja:
- Te Halál, miért ijesztgetted az én kertészemet?
- Uram - feleli a Halál - én nem ijesztgettem őt, csak égnek emeltem a karomat nagy csodálkozásomban: hogyhogy ő még itt van, amikor este Delhiből kell elvinnem?

A végzet definíciója: elkerülhetetlen sors. Idealista felfogás szerint: az ember sorsát irányító felsőbb erő. A végzet olyasvalami, ami törvényszerűen bekövetkezik. Nem feltétlenül tragikus, bár többnyire fájdalmas. Időnként tragikomikus, sőt kifejezetten mulatságos is lehet - legalábbis kívülről szemlélve. Remek példa erre a zsidó kultúrkörben ismert változat.
Rabbi Elizéer és rabbi Akiba együtt vándorolnak. Esteledvén a két szegény rabbi egyágyas szobát vesz ki. Aludni térnek. Belül alszik Elizéer, kívül Akiba.
A fogadóban lakodalmat ünnepelnek. Éjféltájban részeg, duhaj legények tódulnak be szobájukba, s megkínálják őket az ételből. A két rabbi vonakodik megenni a disznóhúst, mire a feldühödött lakodalmasok elpáholják a kívül fekvő Akibát.
- Félóra múlva visszajövünk. Ha addigra sem eszitek meg, amivel megkínáltunk, jaj lesz nektek a sértésért.
Azt mondja Elizéer:
- Nézd, ha ezek visszajönnek, és meglátják érintetlenül a tálat, feldühödnek, és megint neked esnek, mert te vagy a kezük ügyében. Cseréljünk helyet, hadd szenvedjek én is a hitünkért.
Helyet cserélnek, most Akiba fekszik belül, kívül Elizéer. Mikor a legények berontanak, és meglátják az érintetlen ételeket, azonmód nekiesnek Elizéernek. Azt mondja egyikük:
- Fiúk, ez a külső az előbb már kapott eleget. Most verjük meg azt, amelyik belül fekszik!

De, térjünk vissza az eredeti történetre, s nézzünk a sorok mögé!
Mit tudunk meg a kertészről? Foglalkozásából kiindulva: jó fizikumú, természetkedvelő, jámbor ember lehet. Nem öreg, hisz aktívan dolgozik, de fiatal sem, mert már bedolgozta magát a maharadzsa udvartartásának szűkebb körébe. Legvalószínűbb, hogy középkorú. Egészen biztosan szorgalmas, nagy szaktudású kertész, akinek rangja van a többiek között.
Élete folyamán sok mindent elmulaszthatott, melyeket pótolandó, még szeretne élni. Nem túl bölcs; azt hiszi, ha elmenekül és a tömeg személytelenségébe bújik, megúszhatja. Lelke legmélyén viszont sejti, hogy nem, s mert bátorsága igencsak hibádzik: fél. Nem is fél, retteg. Képtelen szembe nézni az elkerülhetetlennel.

Milyennek ismerjük meg a maharadzsát?
Természetesen dúsgazdag; a maharadzsák már csak ilyenek. Az őt körülvevő idealizmus jóságos úrként láttatja, aki alkalmatlan időben is fogadja az esdeklőt, megérti, ráadásul késedelem nélkül segíti is. Természetkedvelő, fejlett szépérzékkel, napi igénye a kert gyönyörűségeivel való töltekezés. Bátorságát bizonyítja, hogy a legkisebb félelem nélkül, határozottan szólítja meg, és vonja kérdőre a Halált.
A maharadzsa birodalmáról, palotájáról, de még a lakosztályáról nem kapunk semmiféle képet; minek is szaporítani a szót feleslegesen?
A kertész - maharadzsa kapcsolat alá-fölé rendelt, de jól működő, nyitott. Megjelenésük: arcvonásaik, termetük, öltözékük a történet szempontjából nem fontos, csakúgy, mint családi s egyéb kapcsolataik sem.
Nem tudjuk a kort, amikor játszódik, az évszakot sem, de a napszakot igen. Reggel: az intő jel, este: a végzet - ez esetben a Halál - eljövetelének ideje.

Vegyük szemügyre a halált is!
Valamivel távolabb van, de ott van. Igen szűkszavú, amit mondtam - megmondtam alapállással. Szemmel tartja kiválasztottjait, akivel nincs dolga, annak nem látszik félelmetesnek. A maharadzsához intézett szavaiból kitűnik, mennyire tiszteli a bátorságot. Az esti, éji sötétségben tevékenykedik, s nem csak ezért, de a vele kapcsolatos sokféle negatív érzés miatt veszíti el jelentőségét, hogyan is nézhet ki. Az ember számára elég pusztán tudni róla, nemhogy megpillantani... Alaposan szemügyre venni - no, azt végképp nem! Így aztán szó sem esik róla.

Azt gondolhatja az olvasó: végzet, halál... Az effélék rettegéssel töltenek el. Jó, ha távol vannak, méghozzá minél távolabb.
Az író válasza: igen, ezzel mind így vagyunk, ezért választottam távoli kultúrában játszódó példát. Így válik az eredendően félelmetes téma fogyaszthatóbbá.

A végzet elkerülhetetlen. Nincs apelláta, ha itt az ideje jön - és punktum! Rövid, frappáns példázatainkban jól kifejezik ezt a tiszta, közérthető mondatok, melyek a lényegre korlátozódnak. Jelzők alig színesítik, hisz a végzet nem időzik holmi szemlélődéssel, nem tesz kitérőket, célirányosan, egyenesen, feltartóztathatatlanul törtet beteljesedése felé. Nem érdemes ellene küzdeni, úgyis alulmaradunk. Popper szerint: Jobb dolgod lesz, ha beleegyezel a végzetedbe, mert ha kapálódzol ellene, ugyanoda jutsz el, de közben jól összetöröd magad.
A történet jelen időben játszódik, szemernyi kétséget sem hagyva a felől, hogy a végzet minden pillanatban és mindenhol ott van, s csupán szeszélyén múlik, mikor kerülünk mi magunk is sorra. Csattanója kétségkívül továbbgondolásra késztet. Ki-ki a saját tudása, tapasztalatai alapján vonhatja le az egyéb tanulságokat.
Tanulságok?
Ezek azok, amik miatt leginkább érdemes ezt a könyvet elolvasni. Megerősítenek abbéli szándékainkban, hogy akarjunk sokkal érettebb, nyitottabb, legfőképp emberibb emberek lenni. Ha döntöttünk, bármikor ráléphetünk az önmagunk kiteljesítéséhez vezető útra. Bármikor- akár most is.
Mindenki a maga módján.

Fotó: a szerző archívumából