Megtalálták a Perkátai Krisztust

Autópálya-régészet - A 62-es út keresztülvágta a régi Perkátát

Valószínűleg a „Perkátai Krisztus” néven vonul majd be a régészeti szakirodalomba az a bronz Krisztus-test, amelyet a Fejér megyei Perkáta melletti ásatásokon találtak tavaly. A korpusz egy középkori körmeneti keresztről való, a kereszt pedig a régi falu templomához tartozhatott, melynek alapjait szintén ezen az ásatáson tárták fel.

A leletmentő ásatáson minden eddiginél nagyobb tömegben kerültek felszínre középkori sírok (Forrás: Nemzeti Örökségvédelmi Központ)

Sőt megtalálták a templom körüli hatalmas temetőt, valamint az azt körbevevő középkori falu házmaradványait is. Tulajdonképpen a középkori Perkátát magát. A 62-es út elkerülő szakaszának nyomvonala ugyanis épp belefutott abba a domboldalba, amely alatt a török korban elpusztult falu lapult. A mai Perkáta kissé arrébb épült fel a hódoltság után, így középkori elődje békében nyugodhatott a félreeső domboldalban 2009-ig.

Ekkor kezdődött az a leletmentő feltárás, amelynek nyomán minden eddiginél nagyobb tömegben kerültek felszínre középkori sírok. - Több mint 5100 temetkezés - mondja Kovács Loránd Olivér ásatásvezető régész, de még a föld alatt maradt körülbelül 2000 sírhely, amely kívül esett a nyomvonalon. Hatalmas mennyiség. Főleg ha összehasonlítjuk a 2003-ban Budapest XI. kerületében talált Kána településsel: ott „mindössze” 150 sírt találtak. Vagy felidézhetjük az 1999-es, Timur utcai nagy ásatást Árpádföldön, ahol kétszáz Árpád kori sír került elő. Igen nagy szám tehát az ötezer sír, még akkor is, ha köztük bronzkoriak is előfordultak. De nem volt kicsi maga a lelőhely sem: 2,5 kilométer hosszan nyúlt el. Ebből is érzékelhetjük, hogy az „autópálya-régészet” dimenzióváltás volt a régészetben: korábban ritkán adódott lehetőség ekkora egybefüggő területek feltárására, egyben látására. De még az „autópálya-feltárások” közt is az egyik legnagyobb volt a perkátai. És ennek legszebb lelete a kis, körmeneti Krisztus-szobor.

Az egyik legszebb lelet: a kis, körmeneti Krisztus-szobor (forrás: sirasok.blog.hu)

Meglepően hangzik itt, a Dunántúlon, de kun szállás volt Perkáta: ide is telepítettek kunokat a tatárjárás után, 1270 körül. A temető közepén feltárt templomocska közvetlen közeléből az ő félig-meddig pogány sírjaik kerültek elő. Ezek onnan ismerhetők meg, hogy gazdagabban ékszerezettek, mint a köznépi „magyar” sírok. Fülbevaló, tarsolydísz, övveret nem ritka a sírjaikban. És a pogány hiedelmek nyomai sem: az egyik sírba például lefejezett szárnyasokat tettek útravalónak a halott mellé.

De nem ők voltak Perkáta első lakói, ez bizonyosan kiderül a temetőből, hisz az első itteni temetkezések még a X. századból valók, István király és a kereszténység felvétele előttiek. A honfoglalók unokái voltak az első telepesek (ha nem számítjuk a bronzkori és kelta előzményeket). Ők másképp is temetkeztek, mint a kunok: szépen, egyenes sorokban, egymás mellett, később pedig a soros temetkezést megtartva kör alakban (nyilván a kereszténység felvétele után a templom mint középpont körül). Erről a soros rendről is ráismerni a „magyar” őslakosokra, nem csak arról, hogy szinte melléklet nélküliek a sírjaik.

A kunokkal több ékszert temettek el, mint a magyar halottakkal

Mint a temetőből kiolvasható, a falu több mint ötszáz éven át létezhetett: a X. századtól a XVI. századig. A legkésőbbi datálható lelet 1531-es. De még ezután is lehetett itt élet, igaz, 1541-et, a török jelenlét állandósulását követően már nem sok: az adóössze írásokban egy ideig még szerepel egy-két lakó, tudjuk meg az ásatásvezető régésztől. S mint mondja, ez itt igazából csak az egyik Perkáta, merthogy kettő volt. Úgy is hívták a középkorban: Kétperkáta.

Hogy a másik hol lehetett, azt nem tudjuk pontosan, de azt igen, hogy a környéken két másik templommaradvány is ismert, amely szintén Perkátához köthető. De az itt talált volt a legjelentősebb: első köveit még a kereszténység felvétele idején rakhatták le, s belső tere alig volt 3 méter hosszú, szinte csak a pap és a segítői fértek el benne. Majd később (talán a kunok idetelepedésekor) 12 méteresre bővítették, még később pedig, Zsigmond vagy Mátyás idején gótikus stílusban két teremmel toldották meg. Még freskók is lehettek benne, hisz töredékek kerültek elő.

A sírok tömegét és a falu 50 hektáros kiterjedését tekintve nem volt kicsi település. Három-négyszáz lakója lehetett folyamatosan. Látjuk azt is, hogy milyen házakban laktak. Ezeknek a feltárása jelenleg is folyik, Fullár Zoltánnal, a MNM Nemzeti Örökségvédelmi Központ irodavezetőjével és a helyben dolgozó Ács Zsófia régésszel éppen ilyen hat-nyolc négyzetméteres, Árpád-kori veremházak nyomait nézzük meg. Ezeket épp most tárják fel. Mindegyikben ott a kemence nyoma. Padlójuk alól hullámvonal-köteges vagy rádli-mintás cserépdarabok kerülnek elő, olykor fémtárgyak is, például kisebb-nagyobb kések és sok állatcsont. De az idők során változott a házforma és a méret is. A közvetlenül a falu XVI. századi pusztulása előtt épült házak már több helyiségből álltak. Néprajzi ismeretek alapján ezek be is azonosíthatók: tisztaszoba, füstös konyha, kamra. Sőt még pince is tartozott hozzájuk, melyet a löszös domboldalba vágtak.

Az ásatás a befejezéséhez közeleg, csak a széleken dolgoznak még a régészek. A nyomvonal nagyobbik részét birtokba vette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a középkori falu temetője helyén már a 62-es útnak vájt, jó húszméteres mélységű átvágás tátong a szép, sárga földű dombban.

Csordás Lajos

Forrás: http://nol.hu/archivum/20110708-egy_kun_telepules_nyomai_a_dunantulon