Szégyen

Panaszra semmi okunk.
A BAZÁR eddig négy alkalommal, elfogadható látogatottsággal zajlott. Mégis folyton mocorgott bennünk némi elégedetlenség, melynek oka a szinte egyedülállóan kedvező lehetőségek ellenére tapasztalható tartózkodás a potenciális árusok részéről.
Kialakult egy mag, de a csatlakozást fontolgatók megmaradtak a tájékozódás szintjén. Kérdezgettek, bólogattak, ígértek, de nem jöttek. Értetlenül álltunk e passzivitás előtt, amit felderítendő mi kezdtünk el kérdezősködni. Azokat, akik bár lelkesedtek, s hosszan sorolták felkínálható tárgyaik fajtáit, többet nem tettek az ügy sikere érdekében. Tudakoltuk, miért nem hozzák dolgaikat, s a válaszok kisebb-nagyobb szórással nagyjából egy gondolkodásmód köré tömörültek.
- Nem is tudom, tényleg jó lenne jönni, de szégyellem.
- Ugyan mit kell szégyellni? Ha ránk néz, úgy látja, szégyellni kellene magunkat?
- Nem dehogy! Eszembe sem jutott ilyesmi.
- A kipakolt portékákat silánynak, haszontalannak tartja, esetleg nem eléggé jónak?
- Szó sincs róla, ez fel sem merült bennem! Épp ellenkezőleg! De tudják... Az emberek... Megszólnának.
Miért is nem gondoltunk erre? Hogy hiába minden új lehetőség, ha fejekben továbbra is a régi sztereotípiák kötik gúzsba a józan észt. Jól van, ahogy van - eddig is elvoltunk, majd csak lesz valahogy ezután is, csak nehogy valaki felhúzza a szemöldökét nagy csodálkozásában! Mert fontos ám, hogy a koma, szomszéd, bárki, akinek ez szokatlan, meg ne lásson ebben az új helyzetben. Mit szólna hozzá?
Köztudott, hogy nem a széles látókörű emberek sajátja mások kicsinyes leszólása. Több mint elgondolkodtató, hogy a XXI. század elején sokan még mindig tartanak az efféle szűklátókörű megnyilatkozásoktól, ahelyett, hogy a leghatározottabban visszautasítanák, s az ilyen embereket bátran szembesítenék kisszerűségükkel.
Bár az is gyakran tetten érhető, hogy azok félnek a megszólástól, akik maguk is aktív táplálói, annak öncélú, másokat szabályozni akaró mechanizmusának.

Hogy is állunk a szégyennel?
Húzódozik az újtól a gyámoltalan, fél minden változástól, még akkor is, ha a gyakran bénult jelennél sokkal jobb is jöhet. Bátorság híján az ismeretlenségben rejlő veszélyek mindig félelmetesebbek a mostani nehézségeknél. Pedig közel sem arról van szó, hogy mindent maga mögött hagyva fejest kéne ugrani az ismeretlenbe. Csupán egy nagytakarítás a portán belül, és a vele együtt járó válogatás, egy egyszerű és ésszerű újrarendezés melyben csak azok a holmik kerülhetnek vissza melyek tényleg szükségesek. Rendezettebbé, áttekinthetőbbé válik ami marad, s a kiürített terület újabb, hasznosabb dolgok elhelyezésére biztosít lehetőséget. A többi nem köt le helyet, energiát, időt. Elindul egy előre mutató folyamat, mely jóleső, felszabadító érzéssel párosul. Erre a rendrakásra nem csupán a tárgyak közt, de a fejekben is szükség van. Kíméletlenül megszabadulni mindentől, ami bármilyen módon fékez. Leginkább a visszahúzó, korlátolt gondolkodásmódtól.
Mert miért volna szégyen, ha az ember nem a szeméthegyeket akarja növelni, hanem a hasznos dolgoknak igyekszik más háztartásokban helyet keresni, és nem mellesleg némi pénzhez is jutni?
Miért kellene szégyellni, hogy ezt nyilvánosan felvállalja? Különösen manapság, amikor még a hulladék újrahasznosítására is jól jövedelmező iparágak épülnek. És mi nem hulladékokról beszélünk...
Miért fontosabb szempont a szomszéd vélt rosszallása az egyén józanész sugallta érdekeinél? Egyáltalán: biztos, hogy a szomszéd nem járna jobban, ha ugyanezt tenné? Akár együtt is jöhetnének!
Többekről tudjuk, hogy eladók, vagy kincsvadászok az aukciós oldalakon, régiség piacokon. Nem volna értelmesebb posta vagy utazási költséget megtakarítva itthon is körülnézni? Persze, azt is hallottuk: a szomszédos településeken kellemes hétvégi program, itthon viszont ciki elidőzni a használtcikk piac forgatagában. Miért? Nem ugyanarról beszélünk? Tény, hogy ma még nagyságrendi különbségek vannak a régóta működők javára, de ha minden marad a régiben, akkor nem is indulhat számottevő növekedésnek a mi bazárunk.
Nem ócskapiacnak - bár annak is megvan a maga helye és varázsa - hanem jó állapotú, hasznos tárgyak értékesítésének kívánunk továbbra is teret adni. És jó hangulatot teremteni - ahová nem csupán érdemes, de jó is eljönni - közösséget formálni.
Ezért is fontos, hogy az érdeklődők túl lépjenek árnyékképzeteiken, és csatlakozzanak.
Amíg lehet.
Mert, ha mi Perkáta lakosai nem teszünk érdemi lépéseket saját érdekünkben, magától biztosan nem változik semmi.

Szervezők