Szabó Terézia recenziója

Perkáta - Szabó Teréziát (képünkön) nem kell bemutatni azon olvasóinknak, akik rendszeresen látogatják hírportálunkat. Több írása is megjelent már oldalainkon, legutóbb pontosan egy hete... Most a polgármester azon írásai hatására ragadott billentyűzetet, és írta meg recenzióját, melyek a legutóbbi Perkátai Hírekben jelentek meg.

Perkáta Online (HCJD & HLSZ)

Fotó: Szabó Terézia képarchívumából

Amíg nem késő

A Perkátai Hírek legutóbbi számában három oldalt meghaladó terjedelemben olvashattuk Somogyi Balázs polgármester veretes írásait. Ezekhez kívánok néhány észrevételt fűzni; nem, most nem nyelvtani (helyesírási, mondatszerkesztési, stilisztikai), még csak nem is logikai, vagy szerkesztési fogyatékaikat, hanem azok gondolatiságát, tartalmát - legfőképp a bennük megbúvó demagógiát - megcélozva.

„Önkormányzatunk mindig kiáll a perkátai polgárokért, és amikor ők hallatják a hangjukat valamilyen számukra fontos ügyben, akkor nekünk figyelnünk és hallgatnunk kell rájuk.” - olvashatjuk a második oldalon. Ez a kijelentés bizony az újdonság varázsával hatna, ha ugyan elhinnénk. Elég a perkátai közállapotokra gondolni, melyek egy részét magam is szóvá tettem Perkátai tréning című glosszámban. Az abban pellengérre állított furcsaságokban az óta sem történt változás. Világosan kirajzolódik, hogy az önkormányzat prominensei nem járnak, gyalog, így nem bukdácsolnak a töredezett, sok helyütt hiányos járdákon; nem állnak a buszmegállókban, így nem találkozhatnak a falakra pingált ocsmányságokkal, hogy a többi tennivalókról ne is szóljak.

„A képviselő-testület tagjai sem az első, sem a második döntéstől nem lettek sem jobb, sem rosszabb emberek.” Valóban nem. Csupán megmutatkoztak. Fájdalom, ezt már nem lehet egy határozattal visszavonni.

A visszavonó döntés hátteréhez fűzött magyarázkodás első mondata „Március elejétől egészen mostanáig egy történelmi vita uralta a közbeszédet Perkátán, természetesen fokozatosan erősödve és az elmúlt héten tetőzve.” Ez egész egyszerűen nem igaz! Jómagam nem a se lát, se hall típusú emberek táborát erősítem, mégis csak április vége felé értesültem a szoborállításról. Szomszédok, ismerősök ugyanezt mondták. Hogy az adományozók, és a képviselőtestület tudtak róla, az nem azonos Perkáta lakosságával. Akkor tehát ki vitatkozott kivel? Mármint történelmien.

Néhány mondattal később olvashatjuk: „Nyíltan az elmúlt hét végéig nem is találkoztam helyi ellenzővel, sem hivatalosan, sem telefonon, sem elektronikusan Perkátáról nem közölte velem senki az ellenvéleményét...” Tehát az ügynek burkolt ellenzői voltak, nem helyiek, akik magánüzenetekben vagy levélben érveltek, esetleg bekiabáltak a kapun.

„Az aláírások vezéralakjai között természetesen megtalálhatók az elmúlt helyi önkormányzati választások elvérzett jelöltjei és a múlt árnyékai is, így a konkrét aláírási téma mögött nem volt nehéz sejteni a valódi szándékot, amit „jóakaró” belső informátoraim is megerősítettek, hogy a végső cél a jelenlegi települési vezetés ellehetetlenítése.” „Az ellenzéki figurák helyett természetesen a hozzám közel állók, a szemembe nézők kritikája is (Helyett, vagy is?) nagyon fontos volt, akik közül sokan kifejezték azt, hogy nekik a szoborállítással ugyan nincs problémájuk, de az ország és a település mostani helyzetében kérik, hogy vonjuk vissza a határozatot.”

Ilyen mondatokat olvasni egy magát magyartanárnak mondó településvezetőtől...

De vissza a tartalomra! A vele nem azonosan gondolkodók Somogyi Balázs szerint semmi egyebek, mint elvérzett jelöltek, a múlt árnyékai vagy ellenzéki figurák. Nem emberek, polgárok, lakosok, szofisztikált egyszerűséggel jelöltek, árnyékok, figurák. Akár az óvodában, amikor valakire megharagszanak a kicsik, valami csúnyát mondanak rá. A „jóakaró” belső informátorokról most inkább nem szólnék.

„A baloldali ellenzék két legnagyobb ereje is (És még ki?) közleményt is adott ki, (És még mit adott ki?) nyilván úgy, hogy semmit sem tudtak Perkátáról, véleményüket csak a híradások, semmint a helyben tájékozódás formálta.” Szóval mégiscsak tudtak valamit Perkátáról azok az erők.

Mindezek azonban eltörpülnek a bizonyítványmagyarázat csúcspontja mellett. „Mindvégig próbáltam elmondani perifériális szerepünket, aminek szintén két iránya volt.”

Kedves Olvasó! Megvilágosodtam! Nem tudtam ugyanis, hogy egy döntést meghozni - különösen egy egész települést érintő döntést - perifériális szereplők, perifériális szerepkörben szoktak, következésképp a felelősségük is perifériális.

És hogyan lehet menteni a kialakult igen kínos helyzetet? Úgy, ahogy a nagypolitikában az már bevett gyakorlat! Konzultációval. Már ez a szó is népbutító, hisz szó sincs a konzultációban foglalt kölcsönösségről; a fentről megfogalmazott eldöntendő kérdésekre szűk tartományokban adható válaszok a legkevésbé sem nevezhetők konzultációnak. Persze ezt a fajta demagógiát is fel kell vezetni valahogy. „Egyrészt elkerülhetetlen, hogy az adományozók által megkezdett, de a visszavonó döntés miatt torzóvá vált helyszínen szükséges egy közterületi emlékmű kialakítása.” Elkerülhetetlen, hogy szükséges? Amúgy miért lenne szükséges? Egyrészt egy torzónak is megvan a létjogosultsága, nagyon is sokatmondó üzenetértéke, másrészt erre akar költeni az önkormányzat? Nem fejlesztésekre, járdákra, közterületek takarítására, vagy bármi egyéb, a közjót szolgáló dologra kellene inkább fordítani az adott összeget? Ideje lenne a „perifériális” szereplőknek is felébredni végre, tudomásul venni, hogy nem attól lesz jobb perkátainak lenni, hogy nagy csinnadrattával felavatják, majd időnként megkoszorúzzák a sokadik, amúgy teljesen szükségtelen szobrot, emlékművet, miközben az itt élők sokasága az ellehetetlenüléssel vívja napi küzdelmeit.

Attól lesz jobb, hogy fontosak. Hogy értük dolgoznak a település döntéshozói.
A javukért. De ehhez fel kell ébredni.
Amíg nem késő.

Perkáta, 2017. június 23.

Szabó Terézia